Már Facebook szépségverseny programmal is voksolhatunk

Facebook szépségverseny program

A Sulik Szépe egy olyan szépségverseny, ami azokat a lányokat szólítja meg, akik érvényes középiskolai igazolvánnyal rendelkeznek. Ez tulajdonképpen egy Facebook szépségverseny program is, hiszen erre az internetes oldalra is kiterjed. Ahhoz, hogy valaki részt tudjon venni ezen a megmérettetésen, először regisztrálni kell, ami online történik.

Ezt követően részt vesznek egy online szavazáson, ahol a közönség voksaiért versengenek a versenyzők. A legtöbb szavazatot elnyert lányok továbbjutnak a döntőbe. A döntőt egy wellness hotelben tartják, ahol a 15 legtöbb voksot kapott hölgy vehet részt.

Néha azonban előfordul, hogy holtverseny alakul ki két versenyző között. Ilyenkor válik ez a verseny igazán Facebook szépségverseny program jellegűvé, ugyanis ebben a helyzetben az a hölgy jut előnyhöz, aki az említett internetes oldalon több Like-ot kapott. Ez a verseny nagyszerű lehetőség a középiskolás hölgyeknek, hiszen nemcsak értékes nyereményeket vihetnek haza, hanem még egy karrier kezdetét is jelentheti.