bicikli csengő

A bicikli csengő megéri az árát

Egy szép új bringa minden gyermeket le tud venni a lábáról. Ugyanakkor van néhány dolog, amivel még szélesebb mosolyt csalhatunk az arcukra, mintha csak „simán” egy kerékpárt nyújtanánk át ajándék gyanánt. Ezek pedig nem mások, mint a kiegészítők.

A bicikli csengő, pár villogó és egy neves matrica még tovább fokozhatja a kicsik örömét, így nem érdemes megfeledkezni ezekről az apró, de annál jelentőségteljesebb részletekről. Tudni kell, hogy nemcsak örömfokozóként szolgálnak, hiszen a bicikli csengő és a villogó a biztonságos tekeréshez is nagyban hozzájárul, a név pedig sokat segíthet olyan helyzetekben, amikor 2 vagy akár több egyforma bicaj közül kell kiválasztani a játszótéren, illetve az ovi előtt, hogy melyik kinek a tulajdona.

Ezek a kis kiegészítők sok fejfájástól megóvhatnak bennünket is, ezért mondhatni kötelező a jelenlétük. Ha ezt a kijelentést túlzásnak is érezzük, abban mindenképpen megegyezhetünk, hogy nagyon hasznosak tudnak lenni, így azt a csekély plusz költséget többszörösen is megérik, amit egy bringa megvásárlásakor ezek jelentenének. A bicikli csengő ára csupán apró töredéke a járgányért kifizetett összegnek.